MECSEKERDO PORTAL - PORTÁL VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA       deutche   english   magyar   
 
ingyenes felolvasó program letöltése    Váltás a grafikus oldalra
 
Doktori címet szerzett a Mecsekerdő munkatársa
2018.07.13. 09:26

A lokális geokörnyezet alapú faállomány-szerkezeti vizsgálatok során összesen 3424 faegyedről készült törzstérkép a hozzájuk tartozó koronavetülettel együtt, kiegészítve olyan adatokkal mint a famagasság, mellmagassági átmérő, koronaalap magassága, előforduló betegségek és azok súlyossága. Roth Gyula professzor a kísérletet 1937-ben indította el, az azóta eltelt több, mint nyolc évtizedben a kísérlet változó intenzitással folyt. Dénes munkája az első olyan felvételezés, amely ezt a szakmai és erdészettörténeti szempontból kiemelt területet a tudomány mai elvárásainak megfelelően kutathatóvá teszi, visszatérő felvételezéseket tesz lehetővé.
 
A dolgozat eredményei röviden a tézisfüzetben olvashatók
 
A teljes értekezés letöltése
 
Molnár Dénes 2012-ben végzett okleveles erdőmérnökként, utána 3 évig maradt a Soproni Egyetem Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskolában. Az első három évben doktori tantárgyakat hallgatott, valamint részt vett az Erdőművelés Tanszék kutatási és oktatási feladataiban. Doktori tanulmányaival párhuzamosan 2015-től kezdett el dolgozni a Mecsekerdőnél . A doktori szigorlatot követően írta meg disszertációját, amelyet a júniusi nyilvános védésen Sopronban a bizottság 100%-ra értékelt.
 

Vissza