Az év vadvirága
Kornistárnics (Gentiana pneumonanthe)

Hazánkban a hegy- és dombvidékeken, valamint az alföldeken is szórványos. Hiányzik a Tiszántúl és a Dél-Dunántúl nagy részéről. Kiszáradó lápréteken, hegyi- és mocsárréteken fordul elő. Az utóbbi 50 évben számos korábbi lelőhelyéről – többnyire élőhelyének megszűnése vagy átalakulása (kiszáradása, cserjésedése) miatt – eltűnt.
A tompás csúcsú levelei szálasak, csak az alsók szélesebbek, ezért virágtalan állapotban hajtásai beleolvadnak a környező gyepbe. Virágzó állapotban azonban messziről felhívja magára a figyelmet akár 5 cm-t is elérő, sötét égszínkék virágaival. A latin név alapján a tárnicsokat gyakran enciánnak is mondjuk, legtöbb fajuk sajátos kék virágszínéből származik az enciánkék megnevezés. A kornistárnics a nyár második felétől az ősz közepéig nyíló, néha térd magasságúra is megnövő, dekoratív faj. Levelei átellenes állásúak; az alsók széleslándzsásak, a felsők szálasak. Virágai viszonylag nagyok, 3-4 cm hosszúak. Az ötcimpájú párta belül világosan pettyezett.

Népi elnevezései között ismert a tüdőtárnics vagy tüdőfű és a rettegőfű is. A rokona, a sárga tárnics régtől ismert gyógynövény. Gyökerét gyűjtötték és használták annak serkentő, étvágygerjesztő hatása miatt. A kornistárnicsot egykor tüdőbaj gyógyítására is használták.