A kornistárnics Európa nagy részén jelen van, areája egészen Szibériáig húzódik. Mindenütt visszaszorulóban van élőhelyeinek kiszáradása és átalakulása miatt. Emiatt védett többek között Lengyelországban, Olaszországban, Romániában és Svájcban is. Németországban már 1980-ban az év vadvirágává választották. Hazánkban 1982 óta védett, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

Hazánkban a hegy- és dombvidékeken, valamint az alföldeken is szórványos. Hiányzik a Tiszántúl és a Dél-Dunántúl nagy részéről. Kiszáradó lápréteken, hegyi- és mocsárréteken fordul elő. Az utóbbi 50 évben számos korábbi lelőhelyéről – többnyire élőhelyének megszűnése vagy átalakulása (kiszáradása, cserjésedése) miatt – eltűnt.

 

A tompás csúcsú levelei szálasak, csak az alsók szélesebbek, ezért virágtalan állapotban hajtásai beleolvadnak a környező gyepbe. Virágzó állapotban azonban messziről felhívja magára a figyelmet akár 5 cm-t is elérő, sötét égszínkék virágaival. A latin név alapján a tárnicsokat gyakran enciánnak is mondjuk, legtöbb fajuk sajátos kék virágszínéből származik az enciánkék megnevezés. A kornistárnics a nyár második felétől az ősz közepéig nyíló, néha térd magasságúra is megnövő, dekoratív faj. Levelei átellenes állásúak; az alsók széleslándzsásak, a felsők szálasak. Virágai viszonylag nagyok, 3-4 cm hosszúak. Az ötcimpájú párta belül világosan pettyezett.

 

Népi elnevezései között ismert a tüdőtárnics vagy tüdőfű és a rettegőfű is. A rokona, a sárga tárnics régtől ismert gyógynövény. Gyökerét gyűjtötték és használták annak serkentő, étvágygerjesztő hatása miatt. A kornistárnicsot egykor tüdőbaj gyógyítására is használták.